2014. július 17., csütörtök

Jó hangulatban telt az évzáró ünnepség!

Izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, hiszen idén első ízben nyíltak meg a BVSC kapui kis óvodásaink előtt. Így ez alkalommal nem csak egy "egyszerű" évzárót tartottunk, hanem méltón megünnepeltük sportóvodánk megalakulását is, sőt óriástablót készíttettünk a legeslegelső évfolyamunkról, amelyet remélhetőleg megszámlálhatatlanul sok követ még. 
A gyermekek, az elégedett szülők és pedagógusok nevében is szeretnénk megköszönni a BVSC vezetőségének a fáradhatatlan munkát és energiát, amelyet sportóvodánk megalakulásáért bevetettek. 

A remek hangulatú ünnepségen összegeztük az év eredményeit, bemutattuk gyermekeink kiemelkedő munkáit, néptáncoltunk, több kis színdarabot és rengeteg éneket, verset, mondókát adtunk elő.

És nem utolsó sorban elbúcsúztattuk két ballagó kispajtásunkat, akik szeptembertől kezdik az általános iskolát. Sok sikert kívánunk Dominak és Szásának! Hiányozni fogtok és mindig szeretettel látunk Benneteket!
A tablón nem kevésbé színes az élet, mint nálunk! :)
Nálunk ugyan nincsen nyári szünet, mégis azt mondjuk: szeptemberben teljes létszámban találkozunk újra! Jó pihenést!

2014. május 9., péntek

Anyák napi műsorunk

Kis csoportunk május 6-án nagy-nagy szeretettel köszöntötte az édesanyákat és nagymamákat anyák napja alkalmából. Saját magunk készítette süteménnyel vártuk a fontos vendégeket, előadtuk az ügyesen megtanult verseket, közösen zenéltünk, énekeltünk és néptáncoltunk  is.
A legkisebbek ropták a legnagyobb lelkesedéssel. A büszke anyukák pedig nem győzték fotózni az aprónépet! :)

2014. április 17., csütörtök

Szülői értekezlet

Kedves Szülők!

Néhány pontban összefoglalom a szerdai szülői lényegi kérdéseit.

1. Az anyák napi ünnepséget május 6. 16.00-tól tartjuk.
2. Az évzáró ünnepséget június elejére-közepére tervezzük. A pontos napról - a nyaralások függvényében - még egyeztetünk.
3. Június 20. és szeptember 1. között szünetel az úszás oktatás, helyette a gyerekek asztaliteniszezni fognak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének vízben, hiszen a kültéri medence egész nyáron rendelkezésünkre áll.
4. Heti ebédmenünk megtalálható a www.drsef.hu weboldalon, de előző hét végén/hét elején a blogra is feltesszük majd! Ezen kívül a gyerekek kapják a szokásos rozsos/korpás kenyérből, francia vajból, pulykasonkából és egyéb finom feltétből, sok-sok friss gyümölcsből és zöldségből álló reggelit-tízórait-uzsonnát. Továbbra is szem előtt tartjuk a szülők egyéni igényeit a témában!

Köszönöm mindenkinek a részvételt!